|
|||||||||||
Az 5. lecke vázlataElőismeret:Az első 2 leckében tanultakra lesz leginkább szükség a leckéhez, azaz a teknőcöt irányítani, a tollat kezelni és paraméteres eljárásokat kell tudni írni. Továbbá a 4. leckében megismert körív eljárásokkal hasznos tisztában lenni. Cél:Ez a lecke kivételnek számít a többi között abból a szempontból, hogy kevés benne a matematikai illetve programozási újdonság. Ez alól kivétel talán a körcikkek bevezetése és megrajzolása, de az előző lecke körívei után a rajzolási módszer megértése nem okozhat gondot. A lecke inkább a próbálkozásra épül a tudatos tervezés helyett, célja ezzel az, hogy a tanulók térlátása, irányérzéke fejlődjön, és legközelebb már tudatosan adják meg a teknőcnek a haladási irányokat. Éppen ezért a leckékben szereplő eljárások csak azt a célt szolgálják, hogy egy-egy példát, lehetséges eljárást mutassanak, nem pedig a pontos reprodukciót szorgalmazzák. Parancsok:Továbbá megismerkedhetünk az RGB-színkódokkal, melyek színesebb, változatosabb és valósághűbb rajzok alkotását teszik lehetővé.
|